Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük az Astoria
Hotel honlapján!
A hotel a Balaton északi partján,
Balatonfüred központjában, a Reformkori városrészben található. A
hotel épülete műemlék jellegű. A patinás megjelenés Balatonfüred
egyik jellegzetes épületei közé emeli. A szálloda épületét a Dőry
család építette- romantikus stílusban- 1868-ban nyaralónak. A család
1878-ban a Villa nagyságára tekintettel az emeleti helyiségeket
részben, illetve egészben már vendégek részére bérbe adta. 1910-től
kezdték üzemeltetni az idegenforgalomban, Dőry - Villa néven.

1926-tól Sacher Panzió elnevezéssel
működött. 1936-ban az akkori tulajdonosa engedélyt kapott az
átalakításra. Ekkor kaphatta új nevét, mivel az év május hónaptól
már Astoria Panzióként üzemelt. Az épületegyüttest 1950-ben
államosították, többféle célra használták, míg állaga annyira
leromlott, hogy életveszélyessé nyilvánították és bezárták. A 90-es
évek elején újra magánkézbe került, s új tulajdonosa teljesen
felújította a szebb napokat megélt szállodát, melyet 2004 nyarán
nyitottak meg, a régi néven -ASTORIA -, a pihenni vágyó kedves
vendégek előtt.